Most éppen itt vegetálok a szálloda társalgójában, mert eléggé intenzív hét van a hátunk mögött (és még nincs vége: holnap is van nap, no meg a munka után este a Canonical irodában valami bulit szerveznek, korlátlan sörrel, borral).

A hétvégi utazásom kalandosabbra sikerült, mint gondoltam. ElÅ‘ször is kezdÅ‘dött azzal, hogy volt ez az Emma nevű orkán, ami gyakorlatilag végigsöpört egész Európán szombaton. Ã�gy mindenhol hatalmas késések, de inkább járatkimaradások voltak. Ã�gy egész délután mielÅ‘tt kiutaztam volna Bécsbe, a Deutsche Bahn és az ÖBB honlapját frissítgettem felváltva, hogy mi az aktuális helyzet (szerencsére nem volt dolgom a MÃ�V-val – Å‘k még a sztrájkokról sem tudnak elegendÅ‘ információval szolgálni). Délután 5-re már helyreállt a közlekedés Linz és Salzburg között, de a Münchenig tartó szakaszra még mindig problémákat írt ki. Ã�gy indultunk neki Bécsnek.

A vonat el is indult idÅ‘ben – egy jó öreg kocsiba kerültem (természetesen az összes többiben volt konnektor, csak ebben nem, így rákényszerültem arra, hogy aludjak is útközben). Linzben leszállt az egyetlen fülketársam, de jött a helyére más. De csak ketten voltunk, így a fülke egyik oldalán Å‘ aludt keresztben az üléseken, a másik oldalon meg én. Salzburgba fél órás késéssel értünk, és itt megrohanták a vonatot a holland turisták (a vonat egyik része egészen Amszterdamig ment) – szabályosan berontottak a fülkébe, és arra ébredtem, hogy már 5 síléc landolt a fejem fölött.

Ã�gy ülve igyekeztem valahogyan pihenni, ami meglepÅ‘en jól sikerült, mert legközelebb Münchennél ébredtem fel. Majd megint alvás, és a következÅ‘, amit láttam, Ulm állomás volt. Aztán következett egy hosszabb pihenÅ‘ Karlsruhéban, ahol a vonat elsÅ‘ fele folytatta útját Strasbourgba. Már kb. 1 óra késésnél jártunk, de kevesebb, mint másfél órányira Frankfurttól, így annyira nem aggódtam, mert még mindig lett volna bÅ‘ fél órám az átszállásra. El is indultunk, és éppen azon tűnÅ‘dtem, hogy mennyire hasítunk az itthoniakhoz képest (arrafelé az IC-k minimum sebessége 160 km/h), amikor mintha meghúzta volna valaki a vészféket. És elkezdünk ácsorogni, a Nap is szép lassan felkelt, amikor kb. fél óra várakozás után bemondták, hogy baleset történt (elütöttünk valakit), és határozatlan ideig állni fogunk. Ekkor már biztos voltam benne, hogy nem érem el a csatlakozásomat Brüsszel felé…

Majd, amikor már Frankfurtból is el kellett volna indulnom, kaptam a hírt, hogy ez a vonat nem fog megállni Frankfurtban annak érdekében, hogy ledolgozzon valamennyit a mintegy 3,5 órás késésébÅ‘l. Biztosítottak bennünket, hogy tájékoztaták az illetékeseket a helyzetrÅ‘l, és hogy a következÅ‘ megállóhelyrÅ‘l (Mannheim) elutazhatunk a következÅ‘ ICE-vel Frankfurtba. 9 óra elÅ‘tt nem sokkal értünk Mannheimbe (eredetileg 7:28-kor indultam volna Frankfurtból Brüsszelbe). Semmi gond, megpróbáltam megnyugtatni magam, és az infópult felé vettem az irányt. Ott készségesen kinyomtattak egy útvonaltervet, ami alapján a leghamarabb Brüsszelben lehetek, és mondták, hogy keressem fel a jegyirodát. Perceken belül sorra kerültem, és pillanatok alatt minden probléma nélkül áttettek az új útvonalra, ami azt jelentette, hogy ICE-vel mentem Kölnig, majd onnan Thalysszal Brüsszelbe. Végig attól féltem, hogy szóba sem fognak állni velem, hiszen feketén fehéren rajta van a jegyemen, hogy nem visszaváltható. Kaptam még egy kupont is, amely kitöltésével 20%-ot visszakapok majd az utazásom végén a jegyárból. Fél óra múlva már a vonaton ültem Köln felé…

Brüsszeli városnézés helyett lett egy kölni :) Mivel gyakorlatilag egybe van épülve a vasútállomással, ezért megcsodálhattam a dómot, majd beültem egy gyorsétterembe enni pár falatot. Egy órányi várakozás után már érkezett is a Thalys, ami vitt Brüsszelbe. A stressz azért itt még nem múlt el, mivel a menetrend szerint 21 percem volt Brüsszelben arra, hogy megszerezzem az Eurostar jegyemet, becsekkoljak, átmenjek a biztonsági ellenőrzésen és végül felszálljak a vonatra. Hatalmas szerencsém volt, mert ahogy beértünk a Brüsszeli pályaudvarra, az aluljáróba érve pont az az iroda nézett szembe velem, ahol a jegyeket át kellett vennem. Ketten voltak előttem a sorban, még a jegyemet is odaadták, így rohantam becsekkolni. Szerencsére itt ez csak annyiból áll, hogy a jegyemet betoltam egy automatába. Egy útlevél-ellenőrzés a security check előtt, egy pedig utána, és ahogy beléptem a váróterembe, már lehetett is felszállni a vonatra. Alig akartam elhinni a sok izgalom után, hogy elérem az eredetileg tervezett vonatot Londonba :)

Az út — szerencsére — elég unalmas volt: megálltunk még Lille-ben, majd jött a Csalagút. Kb. 20 perc az út a sötétben gyalázatosnak mondható 160 km/h órás sebességgel (igen, a szárazföldön megy 300-zal is). Londonba érve pedig elképesztÅ‘en új és modern vonalon jöttünk: keresztülhaladtunk a 2012-es olimpiai játékoknak otthont adó városrész speciálisan erre a célra épített állomásán (Stratford International), végül pedig begördültünk az impozáns St Pancras International pályaudvarra. Itt meg már csak annyi dolgom volt, hogy kövessem az Exit/Sortie feliratokat, majd pedig a Victoria line felé vettem az utamat. Fél órán belül már a szállodában voltam, és meglepÅ‘dve vettem tudomásul, hogy még „executiveâ€� csomagra is befizettek minket.

Ã�gy most az „executive loungeâ€�-ban a korlátlan vezetéknélküli internet adta lehetÅ‘ségeket kihasználva kortyolom a matét argentin barátaim jóvoltából… Ezért megéri egy nyílt forráskódú projekt fejlesztésében részt venni (meg még egy rakat más dologért, amikrÅ‘l még nem is írtam).